Kuli Orsolya

Egyenesen a 70-es évekig utazhatunk vissza az időben ezen a hétvégén Egyenesen a 70-es évekig utazhatunk vissza az időben ezen a hétvégén

Nem érdemes most sem otthon maradni.

tegnap, 06:39

Újabb milliomosa van az országnak, elvitték a Skandináv lottó főnyereményét Újabb milliomosa van az országnak, elvitték a Skandináv lottó főnyereményét

A szerencsés nyertes több mint 216 millió forintot vihet haza.

május 8. 21:33

Sötét, bűzös szennyvíz ömlik a folyóba Tápiószentmártonnál Sötét, bűzös szennyvíz ömlik a folyóba Tápiószentmártonnál

A település polgármestere szerint a szennyeződés szűrésére szalmabálákat tettek a Tápióba.

május 8. 21:06

Tíz-húszezer elítéltet lehetne mozgósítani a hadban álló fegyveres erők utánpótlásaként a büntetés-végrehajtási rendszerből, nem utolsósorban azért, mert Ukrajnában túlzsúfoltak a börtönök – jelentette ki Denisz Maljuszka a BBC ukrán kiadásának adott és pénteken megjelent interjújában.

A tárcavezető kiemelte, hogy főként az előzetes letartóztatásban lévőket őrző fogdák vannak tele, különösen a nagyvárosokban.

„Nem utolsó sorban ezért agitálok a fogvatartottak és elítéltek mozgósításáért, vagyis hogy ne sérüljenek a meghatározott területen fogva tartottak létszámára vonatkozó előírások” – mondta. Maljuszka amellett érvelt, hogy a gyilkosságért elítéltek is mozgósíthatók legyenek.

Miért megy az ember háborúba, ha nem azért, hogy gyilkoljon? Sőt, ha gyilkosokról beszélünk, különösen az életfogytiglanra ítéltekről, ők gyakorta olyan emberek, akik nagyon fiatalon, 18-19 évesen követték el a gyilkosságot

– fejtette ki a miniszter.

Az ukrán parlament szerdán fogadta el azt a törvényjavaslatot, amely engedélyezi bizonyos kategóriájú bebörtönzöttek mozgósítását, amennyiben önként jelentkeznek szolgálatra. Az előterjesztés szerint azonban továbbra sem szolgálhatnak az ukrán fegyveres erőkben a szándékos emberölést elkövetők, nemi erőszaktevők és a pedofilok, a korrupt hivatalnokok, az ország nemzetbiztonsága ellen vétők, valamint kábítószer illegális előállításáért, megszerzéséért, terjesztéséért vagy birtoklásáért elítélt személyek.

Ezek közül is csak olyanok mozgósíthatók, akiknek legfeljebb három év maradt hátra a büntetésükből – számolt be az MTI.

Az ukrán szárazföldi erők újonnan kinevezett parancsnoka, Olekszandr Pavljuk altábornagy az Economistnak adott interjújában elmondta, hogy a következő két hónapban a háború kritikus szakasza következik.

Pavljuk megjegyezte, hogy az Egyesült Államok és más nyugati országok által megígért katonai segélyek csak most kezdenek eljutni a frontvonalhoz. Szerinte Oroszország most dobja be a rendelkezésre álló páncélozott járműveket az alulellátott ukrán csapatok ellen. Az ukrán tábornok kifejtette, hogy még két-három hónapba telik, amíg az ukránok egységeit nyugati felszereléssel látják el, és ez idő alatt az orosz fegyveres erők támadásra fognak törekedni.

A parancsnok úgy véli, hogy Oroszország továbbra is a keleti régiókra, Luhanszkra és Donyeckre fog összpontosítani.

Emlékeztetnek arra, hogy pénteken az ukrán védelmi minisztérium és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arról számolt be, hogy az orosz fegyveres erők hosszas tüzérségi előkészítés után offenzívát indítottak a határ menti régiókban Harkiv irányába. Az ukrán hadvezetés kénytelen volt tartalékokat átcsoportosítani a Harkivi területre – írja az MK.ru.

Újabb két települést foglalt el kedden az orosz hadsereg, miközben tengeri és légi indítású, nagy hatótávolságú precíziós fegyverekkel, egyebek között Kinzsal hiperszonikus rendszerrel mért csoportos csapást ukrán energetikai és hadiipari létesítményekre – közölte szerdán az orosz védelmi tárca.

A Moszkvában kiadott hadijelentés szerint az orosz hadsereg, miközben négy frontszakaszon sikerült előrenyomulnia és 15 ukrán ellenrohamot vert vissza, elfoglalta a Harkiv megyei Kiszlivka és a Donyecki régióban lévő Novokalinove települést. Az orosz összesítésből az derült ki, hogy az ukrán hadseregnek a harci érintkezési vonal mentén több mint 1050 katonája esett el vagy sebesült meg súlyosan.

A minisztérium a megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között említett meg egy drónösszeszerelő üzemet, több lőszer- és rakétaraktárt, három harckocsit – köztük egy Leopardot –, hét páncélozott harcjárművet, egy lengyel Krab önjáró, valamint egy-egy amerikai M777-es és egy M198-as vontatott tarackot, egy amerikai ATACAMS operatív-harcászati rakétát, három francia HAMMER irányított légibombát, továbbá 11 drónt.

Az ukrán energetikai és hadiipari létesítményekre mért csoportos csapást az orosz védelmi minisztérium válasznak nevezte az orosz energetikai objektumok elleni ukrán támadásokra. A tárca szerint a csapás jelentősen csökkentette Ukrajna azon képességét, hogy katonai termékeket állítson elő, valamint hogy nyugati fegyvert és hadfelszerelést szállítson a harci érintkezési vonalra.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több településéről jelentettek szerdán ukrán tüzérségi és dróntámadást.

Luhanszkban ukrán csapás következtében kigyulladt egy olajtároló létesítmény, amelynek öt alkalmazottja megsebesült. A lángokat a délelőtt folyamán elfojtották. A támadás, amelyet helyi illetékesek feltételezése szerint amerikai ATACMS rakéták és drónok bevetésével hajtottak végre, villanyvezetékeket is megrongált.